Rólam írták
Kíra 5 éves korától egyre tudatosabban karatézni akart. Edzője rögtön a kezdetekben felfigyelt rá, kimagasló tehetségnek tartotta, így néhány hónap elteltével versenyezni vitte. Első megmérettetésén két kategóriában indult, mindkettőt megnyerte. Ettől a pillanattól kezdve megállítani sem lehetett volna. A Veszprémi Shotokan Karate Club tagja, 2011-től igazolt versenyző. Többszörös korosztályos bajnok, mely címeket hazai meghívásos,- országos,- és nemzetközi versenyeken érte el, ezek közül néhányat a korcsoportjánál magasabb kategóriában.
Míg mások általában egy valamiben jók, Kíra azon kevesek közé tartozik, akik formagyakorlatban és küzdelemben is egyaránt helytállnak.
A versenyek nagy részét magabiztosan nyeri, így a legtöbb esetben bajnokként, esetleg második, harmadik helyezettként állhat a dobogóra.
Többszörös Diákolimpiai Bajnok és zsinórban 3 X Magyar Bajnoki cím tulajdonosa. Nyert már 2 X Európa Kupát, 2 X Európa bajnoki bronzérmet- és 2 X Világbajnoki bronzéremmel is rendelkezik. Egyéni győzelmei mellett csapatban is remek eredményeket hoz, mindig lehet rá számítani.
Tudatos, kitartó és kemény munkájának köszönhetően látványos fejlődése töretlen, célja, hogy folyamatosan kiemelkedő teljesítményt nyújtson.
Elért eredményei alapján, többször külön is díjazták versenyeken, mint "Legjobb versenyző", de kiemelkedő teljesítménye következtében számos polgármesteri különdíjat is birtokolhat.
Korcsoportjában elnyerte "Veszprém megye legjobb sportolója 2015, majd a 2017" megtisztelő címet. Emellett a "2015 év sportpillanata" szavazáson ll. helyezett közönségdíjas lett, illetve
"Kiemelkedő teljesítménye elismeréséül" utánpótlás kategóriában díjat vehetett át immár harmadszor is azon a rendezvényen, ahol Veszprém város büszkeségeit díjazták.
"Magyarország jó tanulója, jó sportolója - 2017" címet is kiérdemelte, ezt a 2018-ban elért eredményei alapján ismételten megkapta.
Céljai elérése érdekében rengeteget dolgozik.
Iványi Viktória Cintia


Kíra az évek során folyamatosan bizonyít. Az edzéseken mindig jelen van, a versenyekre kihívásként tekint. Sokat fejlődött, kiválóan betartja az edzői utasításokat, ugyanakkor önállóan is megállja a helyét.
Elszántan harcol a versenyeken, a jó eredmények elérése érdekében mindent megtesz. Edzéseken koncentrált, fegyelmezett és lelkiismeretes, mindig 100%-osan teljesít.
Edzésmunkájával, eredményeivel és elhivatottságával példaként állítható társai elé, legyenek azok versenyzők, vagy hobby sportolók. Fiatal kora ellenére rendkívül komolyan veszi ezt a sportot, határozott elképzelései és célkitűzései vannak a jövőre nézve.
Fuit Vilmos, edző